3. fejezet - Szeretem!
Ezt egy nekem nagyon-nagyon kedves ismerősömnek írtam ezt a részt, aki hamarosan ki fog költözni Hollandiába. Nagyon szeretem és nagyon fog hiányozni. És neki írtam a következő idézetet
"Ha az életedben elveszted a legfontosabb embert akkor nincs értelme az életednek, olyan mint amikor egy filmben meghal a főszereplő, már nincs kiről szólnia a filmnek. De akkor megtalálsz egy embert, aki ugyanolyan fontos lehet neked, és a filmben is átveszi valaki a főszerepet" JT
És ezt a dalt is neki választottam (Figyeljen, fontos a szöveg)
- Nem hiszem hogy jó ötlet ide jönnünk - utaltam a vámpír táborra
- Nyugi, nem lesz baj. Egy éjszaka, és itt talán tudnak segíteni hogy Julie felébredjen. Holnap ki is jutunk az erőből!
- Remélem!
Ekkor hátulról ránk támadt egy róka. Furcsa, de így történt. Megharapta a lábamat, aztán abbahagyta. Aranyos, csillogó szemekkel nézett rám.
- Te meg mit csinálsz? - kiáltottam rá. Beszélek az állatok nyelvén, úgy látszik megértette.
Elvette a tekintetét rólam. Hátul Lilly és Monara állt csendben, nem akartak beleszólni. Két lábra állt a róka, és megszagolta Juliet a kezeim között. Én is csendben voltam, az állat is, és hátul a lányok is. Elindult a vámpír tábor felé a róka, majd vissza nézett.
Elkezdtem lassan közeledni a tábor felé. A róka előre futott majd vissza nézett hogy még mindig követem-e... így volt.
- De aranyos! - mondta Monara
Oda értünk a táborhoz. Mire mindenki felkapta a fejét, megállt foglalatossága közben, és ránk figyeltek. Elcsendesült minden... kínos volt, az összes szem minket figyelt. A róka ellenőrizte hogy még mindig jövünk-e.
- Gyertek! - szólt hozzánk az állat. De tudom hogy csak én tudom miről beszélt, mert közülünk csak én értettem az állatok nyelvén.
Újra elindultunk. Keresztül a sok emberen, minden figyelem ránk irányult. Már úgy éreztem hogy a légzésemet is hallja mindenki a csönd miatt. Előttünk szét vállt a tömeg, és megláttunk egy sátor szerű építményt. Előtte állt a főnök.
Az összes vámpír végig nézett rajtunk, de a vezető mélyen a szemembe nézett. Kezével elsöpörte homlokából az oda lógó tincseket, majd lazán maga mellé eresztette őket. Szemével bűvösen arra utasított hogy mondjam azt amiért jöttem.
Nem feleltem, csak óvatosan a lába elé helyeztem Juliet. Még mindig a szemembe nézett, pillantását nem is vetve a lányra egyszer se.
- Ne nekem add! Vidd be a sátorba - mutatott maga mögé, továbbra is tartva a szemkontaktust.
Bevittem Julie-t, lehelyeztem gyenge testét a sátorban lévő ágyra.
- Majd megoldjuk! Folytassátok - hallotta a főnök hangját közbe kintről, és újra visszatért a zaj az életbe.
Utoljára ránéztem Julie-ra, majd kijöttem a sátorból. Majdnem elbotlottam a rókában, akiről kiderült hogy eddig is ott volt. Kezdem úgy érezni hogy követ.
- Mit akartok ezzel a lánnyal? - kérdezte kint a főnök akiről kiderült hogy Edward-nek hívják.
- Egy éjszaka kell csak ahol tudnánk aludni... meg talán tudnátok segíteni Julie-n
Majd a főnök bement a sátorba, ránézve a lányra. Alaposan megvizsgálta
- Úgy hívják hogy Julie?
- Igen - válaszoltam
- Hm... szép név! Akárcsak ez a lány...
- Tudsz akkor segíteni? - igyekeztem terelni a témát
- Nem...
- De ugye feléled még?
- 1-2 nap múlva
- Kaphatunk addig szállást? - kérdeztem
- A mellettem lévő sátor.
Kijöttem Edwardéktól, és elmondtam Monarának és Lilly-nek hogy mi történt, majd bementünk a saját kis sátrunkba.
- Valakinek Julie-val kéne aludnia - vetette fel az ötletet a testvérem.
- Mert?
- Ez egy vámpír! Meg fogja enni...
- És ki lesz az? - kérdeztem
- Te...
- Miért én?
- Mert máris olyan jól összebarátkoztatok.
- Mi? Mi nem... soha...
- Meg mert te vagy a férfi! Na! Menj
Nem tudtam mást csinálni. Át mentem Edwardékhoz.
- Maradhatnék Julie-val?
- Gyere - mondta a vámpír
- Nagyon szép lány. Milyen valójában? Mesélj róla
- Miért kérdezed?
- Mert így kinézetre tetszik
- Na... - hirtelen nem tudtam mit mondani és adtam neki egy pofont.
- Julie az enyém! - mondtam kiabálva
- Mit képzelsz? - ordított vissza
Még egyszer beleütöttem volna, de felült az ágyról, és elkapta a kezemet, és kicsavarta, majd megragadta, a két vállamat és neki lökött a földnek, és fölém hajolva vissza adta azt az egy pofont. Felültem, megragadtam a lábát, és lerántottam őt is a földre. De gyorsan a hasára fordult, és újra fölém hajol, felső testemet lenyomta a földre, hátam koppant a hideg kemény padlón, és Edward a nyakamat szorongatva ordított az arcomba
- Ezt ne csináld még egyszer!
Majd behúzott egyet az arcomba, és lefeküdt a sátorban lévő másik ágyra. Több fekvőhely nem volt.
- Te alszol a földön! - mondta, majd magára rántotta a takarót
Körbe néztem, és észre vettem a rókát amint a sátor egyik sarkába ült, és türelmesen, okosan villódzó szemekkel nézett rám.
- Menj ki! Menj ki, és őrizd a többieket! - ordítottam rá mérgemben.
Levetettem magam a földre, oda ahol az imént lelökött Edward. Hevesen lélegeztem a verekedés, és a düh miatt. Majd mikor már nagyjából megnyugodtam, elkezdtem érezni hogy nagyon fáj az arcom, ott ahol az imént megütött, csak eddig nem vettem észre a haragtól. És egyre jobban elkezdett sajogni...
Ekkor hátulról ránk támadt egy róka. Furcsa, de így történt. Megharapta a lábamat, aztán abbahagyta. Aranyos, csillogó szemekkel nézett rám.
- Te meg mit csinálsz? - kiáltottam rá. Beszélek az állatok nyelvén, úgy látszik megértette.
Elvette a tekintetét rólam. Hátul Lilly és Monara állt csendben, nem akartak beleszólni. Két lábra állt a róka, és megszagolta Juliet a kezeim között. Én is csendben voltam, az állat is, és hátul a lányok is. Elindult a vámpír tábor felé a róka, majd vissza nézett.
Elkezdtem lassan közeledni a tábor felé. A róka előre futott majd vissza nézett hogy még mindig követem-e... így volt.
- De aranyos! - mondta Monara
Oda értünk a táborhoz. Mire mindenki felkapta a fejét, megállt foglalatossága közben, és ránk figyeltek. Elcsendesült minden... kínos volt, az összes szem minket figyelt. A róka ellenőrizte hogy még mindig jövünk-e.
- Gyertek! - szólt hozzánk az állat. De tudom hogy csak én tudom miről beszélt, mert közülünk csak én értettem az állatok nyelvén.
Újra elindultunk. Keresztül a sok emberen, minden figyelem ránk irányult. Már úgy éreztem hogy a légzésemet is hallja mindenki a csönd miatt. Előttünk szét vállt a tömeg, és megláttunk egy sátor szerű építményt. Előtte állt a főnök.
Az összes vámpír végig nézett rajtunk, de a vezető mélyen a szemembe nézett. Kezével elsöpörte homlokából az oda lógó tincseket, majd lazán maga mellé eresztette őket. Szemével bűvösen arra utasított hogy mondjam azt amiért jöttem.
Nem feleltem, csak óvatosan a lába elé helyeztem Juliet. Még mindig a szemembe nézett, pillantását nem is vetve a lányra egyszer se.
- Ne nekem add! Vidd be a sátorba - mutatott maga mögé, továbbra is tartva a szemkontaktust.
Bevittem Julie-t, lehelyeztem gyenge testét a sátorban lévő ágyra.
- Majd megoldjuk! Folytassátok - hallotta a főnök hangját közbe kintről, és újra visszatért a zaj az életbe.
Utoljára ránéztem Julie-ra, majd kijöttem a sátorból. Majdnem elbotlottam a rókában, akiről kiderült hogy eddig is ott volt. Kezdem úgy érezni hogy követ.
- Mit akartok ezzel a lánnyal? - kérdezte kint a főnök akiről kiderült hogy Edward-nek hívják.
- Egy éjszaka kell csak ahol tudnánk aludni... meg talán tudnátok segíteni Julie-n
Majd a főnök bement a sátorba, ránézve a lányra. Alaposan megvizsgálta
- Úgy hívják hogy Julie?
- Igen - válaszoltam
- Hm... szép név! Akárcsak ez a lány...
- Tudsz akkor segíteni? - igyekeztem terelni a témát
- Nem...
- De ugye feléled még?
- 1-2 nap múlva
- Kaphatunk addig szállást? - kérdeztem
- A mellettem lévő sátor.
Kijöttem Edwardéktól, és elmondtam Monarának és Lilly-nek hogy mi történt, majd bementünk a saját kis sátrunkba.
- Valakinek Julie-val kéne aludnia - vetette fel az ötletet a testvérem.
- Mert?
- Ez egy vámpír! Meg fogja enni...
- És ki lesz az? - kérdeztem
- Te...
- Miért én?
- Mert máris olyan jól összebarátkoztatok.
- Mi? Mi nem... soha...
- Meg mert te vagy a férfi! Na! Menj
Nem tudtam mást csinálni. Át mentem Edwardékhoz.
- Maradhatnék Julie-val?
- Gyere - mondta a vámpír
- Nagyon szép lány. Milyen valójában? Mesélj róla
- Miért kérdezed?
- Mert így kinézetre tetszik
- Na... - hirtelen nem tudtam mit mondani és adtam neki egy pofont.
- Julie az enyém! - mondtam kiabálva
- Mit képzelsz? - ordított vissza
Még egyszer beleütöttem volna, de felült az ágyról, és elkapta a kezemet, és kicsavarta, majd megragadta, a két vállamat és neki lökött a földnek, és fölém hajolva vissza adta azt az egy pofont. Felültem, megragadtam a lábát, és lerántottam őt is a földre. De gyorsan a hasára fordult, és újra fölém hajol, felső testemet lenyomta a földre, hátam koppant a hideg kemény padlón, és Edward a nyakamat szorongatva ordított az arcomba
- Ezt ne csináld még egyszer!
Majd behúzott egyet az arcomba, és lefeküdt a sátorban lévő másik ágyra. Több fekvőhely nem volt.
- Te alszol a földön! - mondta, majd magára rántotta a takarót
Körbe néztem, és észre vettem a rókát amint a sátor egyik sarkába ült, és türelmesen, okosan villódzó szemekkel nézett rám.
- Menj ki! Menj ki, és őrizd a többieket! - ordítottam rá mérgemben.
Levetettem magam a földre, oda ahol az imént lelökött Edward. Hevesen lélegeztem a verekedés, és a düh miatt. Majd mikor már nagyjából megnyugodtam, elkezdtem érezni hogy nagyon fáj az arcom, ott ahol az imént megütött, csak eddig nem vettem észre a haragtól. És egyre jobban elkezdett sajogni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése